Minden a kék metrócsempétől indult
Amit persze kedves megrendelőm talált még bőven a közös munkánk előtt. Izgalmas innen, ilyen előzménnyel indulni. A megbízás már alapból is izgalmas volt, hiszen a megbízó család mindössze 2 emelettel fentebb lakott, mint a szóban forgó tervezendő lakás. Komplett átalakításról itt sem volt szó, bár nagy kihívás volt a 3 kis szobából kettő élhető méretű teret és egy gardrób szobát alkotni.
Szóval, ahogy fentebb is említettem, a kék metrócsempe volt a kiindulópont. Megrendelőm egy inspirációs fotót mutatott nekem, amikor arról beszéltünk, hogy mégis milyen irányt vegyen a színtervezés. Ehhez remek találat volt az ACDesign által forgalmazott fényes felületű fózolt rusztikus hatású kék metrócsempéje. A fürdőszobában tehát innen indultunk a színtervezést illetően. Ezt egy famintás burkolattal egészítettük ki. A további színeket egyszerűbbre vettük és maradtunk a fehér nagyszerűségénél, mivel ez jól kiegészít, de jól is dekorál.
Ahogy a tervezés egyre jobban haladt előre, úgy derült ki számunkra, hogy a kék szín alapvetően mindenkinek tetszik, így ezen felbátorodva további helyiségekbe is bevittük ezt. A konyhában egy visszafogottabb árnyalatot választottunk ugyan, az Egger Füstös Kék bútorlapjával terveztük meg a konyhát, melyet egy nagyon kellemes famintás Egger Whiteriver Homok Sárga Tölgy bútorlappal egészítettünk ki. A nappaliban további kék színt már csak kiegészítők formájában helyeztünk el. A médiafal egyedi tervezést igényelt, nem volt szükség tárolók és szekrények tervezésére, így alapvetően csak egy keretet szerettem volna adni a televíziókészüléknek.
A gyerekszoba azt gondolom nagyon izgalmasra sikerült. A lakásban nagyon szerencsés a 3 méter közeli belmagasság, itt azonban ezt oly módon tudtuk kihasználni, amelyet minden gyermek megirigyelne. Az enyéim legalább is biztosan, ezt a tervezés alatt többször is tudtomra adták, szóval tudom mi a feladatom a továbbiakban. A gyerekszobának igazodnia kell a felnővő gyermek igényeihez is, tehát nem csak a jelenlegi állapotot kell figyelembe venni. Az íróasztalt médiafallal egészítettük ki, ahol egy hatalmas méretű tv is elfér majd, ha eljön az ideje. Az ágy mögötti falat kárpitozott falpanellel tettük izgalmasabbá és egyben kényelmesebbé is. Ezen a falon egy mászófal és egy bordásfal is betervezésre került és ez az, amit a fiaim olyan rettentő módon elirigyeltek.
A hálószobában a kéket már elhagytuk, itt azt gondolom egy-egy apróbb kiegészítő esetében lehet bevinni szükség esetén, például dekortárgyak, képek, lámpa stb. Itt a bézs dominál és a Diegoban talált vlies tapéta, mely Peace néven fut. A hálószobával kapcsolatban még egy alapvető igény lett volna egy kis írtóasztal elhelyezése, de rettentően kevés hely maradt, így végül csak egy végtelenül egyszerű asztalkát terveztem, mely az egyedi éjjeliszekrényekkel olvasztható össze.
A fentebb bemutatott kettő szoba között pedig egy áttervezett gardróbszobát helyeztünk el. Itt egy hatalmas és kényelmes szerkényt terveztünk, melyben minden családtag kellő helyet talál ruhadarabjaik tárolására.