Kádár-kocka újratervezve
Ez a projekt idén ellopta a szívemet, imádtam minden percét. A megrendelőim szuper aranyosak és nagyon könnyen egymásra hangolódtunk. Hasonló korosztályhoz tartozunk, hasonlóak voltak az igényeink az álomotthont illetően. Lehetőségem volt teljesen szabadon tervezni, persze egy előzetes stílusegyeztetést követően. Csak látványtervezés volt a feladatom, egy kis elrendezési tervezéssel fűszerezve, hiszen terveztünk egy nappalit oda, ahol egyelőre a kertben egy nagy fügefa áll. A munkámat egy építésszel való tervezés előzte meg, ő megrajzolta a megrendelőim elképzelését a falakat illetően, én pedig itt-ott módosítva azt kidolgoztam az álom otthonukat.
A ház egy örökség volt, és érdekes, hogy a meglévő négyzetes alaprajzhoz is már okosan nyúltak hozzá a felmenők. Ahogy az lenni szokott, a kockához került egy téglalapos megtoldás, ott került kialakításra a konyha. Ehhez nem nyúltunk hozzá, csak mindent kicsit megújítottunk.
A jelenlegi két szobából 3-at kellett varázsolnunk, ezt egy építésszel már korábban megtervezték, mielőtt engem bevontak a projektbe. Két alaprajz jött számításba és megrendelőim azt kérték tőlem, hogy nézzük meg mennyire élhetőek az új felosztásban a szobák. Így a két hatalmas szobából lett 3 kisebb és hosszúkás elrendezésű szoba, de mégis kellő és elegendő térrel.
Elsőként a lakószobák, a két gyerekszoba és a hálószoba kerül bemutatásra. A fiúszoba egy majdnem 3 éves szupercuki örökmozgó kisfiúnak készült, nagyfiús, de biztonságos ággyal, rengeteg rakodó és tároló felülettel.
A szoba egy izgalmas házikós felosztott festést kapott, nagyon igényes és visszafogott zöld színnel. Betervezésre került egy mászófal és egy csepphinta is. Az új szobában lesz helye minden kisautónak és értékes kincsnek, és lehetőség van a szabad, de biztonságos mozgásra is.
A babaszoba tulajdonosa egy pár hónapos kislány, az ő igényeit alapvetően a szülei igényeinek vetettem alá. Fontos, hogy kényelmes helye legyen a babusgatásnak és ringatásnak, és a táplálásnak is, mely egy kényelmes (de stílusos) hintaszékben megoldható. Van helye a pelenkázó asztalnak és egy kis ágyikónak. A szoba tervezésénél szuper jól adta magát a tér egy hatalmas ruhásszekrény elhelyezésére, mely dizájnja követi a szoba egyedi festési technikáját. Ennek a szobának egy lágy, de vagány fáradt rózsaszínes árnyalatot választottam.
A hálószobát illetően csak annyi igény volt, hogy az ágy kényelmes méretű legyen és legyen helye a ruháknak. A szoba elrendezését illetően nem alkalmas arra, hogy telezsúfoljuk tárolóbútorokkal, habár erre lett volna igény, de végül itt kompromisszumot kellett kötni a kényelem és praktika tekintetében. Másik helyiségben terveztem plusz tárolószekrényt a ruháknak. Sok esetben sajnos a hatalmas szekrények amilyen hasznosak tudnak lenni, pont annyira tércsökkentőek is, mármint vizuálisan és a valóságban is. Két egymással szembe állított szekrény olyan öltöző hatást kelt, összehúzza a teret. Ilyenkor érdemes a szekrények magasságát változtatni, például úgy, ahogy mi is tettük. A hálószoba egy nagyon elegáns és modern külsőt kapott egy színre festett léces faldekorációval az ágytámla mögött. A rejtett mennyezeti fény itt is nagyon sokat dob a szoba megjelenésén.
Az előtér esetében könnyebb volt a térérzet és a praktikum rovására kompromisszumot kötni. Itt az a fontos, hogy mindennek legyen elegendő hely és kényelmes legyen az elindulás az egész család számára akár egyszerre is. Itt a teret a kis beugró fülkékkel osztottam meg, ahol egyrészt kabátokat lehet tárolni, másrészt elegáns méretű pad áll rendelkezésre, mely a cipőfelvételt könnyíti meg. Az előtér egyébként eredetileg egy fedett terasz, ami jelenleg polikarbonát tetőfedéssel rendelkezik. Ez teljesen beépítésre kerül, és így a ház területe megnő egy kényelmes előszobával. Ugyanebben a helyiségben maradt egy terület, ahova egy kis olvasósarkot terveztünk, ugyanis külön kérés volt a férj részéről, hogy legyen helye a könyveknek, de ne túl feltűnően. A feleség titkos vágya volt egy kis elvonulós sarok, ahol akár kényelemesen tud pihenni, olvasni, feltöltődni. Ezzel a sarokkal megvalósítottuk ezt.
Eredetileg azt terveztük, hogy a nappali rögtön az előtérből nyílna és innen lesz majd egy átjáró az étkezőbe és a konyhába, de ezt módosítottuk, hiszen megrendelőim szerettek volna egy akkora étkezőt kialakítani, ami alkalmas lehet akár 20 fő elhelyezésére is kényelmesen. Erre a korábbi tervek szerint nem volt lehetőség, így viszont a két helyiséget megcserélésével, az étkező alkalmas lehet egy hatalmas társaság elhelyezésére is. Az étkezőben rengeteg hely maradt komódnak, ami szuper tároló lehetőségeket ad, plusz egy design elemet is beterveztünk, egy léces faldekorációt, mely a mennyezeti rejtett fénnyel megvilágítva a ház egyik legszebb pontja.
A nappali egy viszonylag kisebb térbe került, de a hatalmas ablakokból beáradó fény teljesen kompenzálja a méretet, plusz így is kényelmesen elfér egy 4 tagú család számára elegendő kanapé. A nappali, étkező és konyha gyakorlatilag egy térben van, plusz a nappalit és a konyhát egy reggelizőpult köti össze. Ez egy körasztal mintájára készült, mely alulról kerül felfüggesztésre, támasztó konzolokkal, és alapvetően egy lebegő pult látszatát kelti.
Lehetőségünk volt a konyhában egy keskeny ablakot nyitni, így több fény esik be a helyiségbe. A konyha az eredeti átépítésnek köszönhetően is elég nagy méretű lett, már csak egy okos tervezés hiányzott. Kényelmesen nagy felületű pultot terveztünk, alsó felső szekérnyekkel, sőt még maradt hely egy praktikus nagyméretű magasszekrény számára is.
Az egész ház ez előzetes színtervezésnek köszönhetően egységes megjelenésű lett, minden helyiségben szerepel egy-egy stílusos dizájn elem, mely azt gondolom egy modern otthon velejárója.